A Red Bull visszahívhatja a kirúgott Danyiil Kvjatot a Toro Rossóhoz – ez pedig elég érdekes fordulat lenne, az biztos.

Danyiil Kvjat érdekes kört futott eddig az Forma–1-ben:

  • 2014-ben mutatkozott be Toro Rossónál, majd
  • 2015-től az anyacsapatnál, a Red Bullnál versenyzett, ám
  • 2016-ban lefokozták, ami azt jelentette, hogy ismét a fiókcsapat pilótája lett, ahol finoman szólva sem váltotta meg a világot, ezért
  • 2017-es idény közepén ejtették a Red Bull programjából=kirúgták és szabadon igazolhatóvá vált, de nagy meglepetésre
  • a Ferrari megmentette az orosz F1-es pályafutását, ugyanis leigazolta a 24 pilótát, igaz csak fejlesztői munkára.

2019-től pedig a Red Bull visszahívhatja Kvjatot, ugyanis miután Daniel Ricciardo távozását házon belül orvosolták – 2019-től Pierre Gasly lesz Max Verstappen csapattársa –, már nincs kit a Toro Rossóba ültetni Brandon Harley mellé.

Ugyan felmerült Lando Norris, Stoffel Vandoorne és Antonio Giovinazzi neve is, de a legesélyesebbnek Kvjat látszik – amennyiben ez valóban megtörténik, azzal gyakorlatilag a Red Bull beismeri, hogy az utánpótlás programja nem jól működik.

Ez is érdekelhet:

(Forrás / fotó: motorspot.com / Reddit)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve