A Kínai Nagydíjat már törölték, és most további három megrendezése vált kérdésessé.

Az már biztos, hogy a koronavírus fenyegetettsége miatt áprilisban nem lesz Kínai Nagydíj, most pedig újabb futamok kerültek veszélybe:

az április elején debütáló Vietnámi Nagydíj mellett a március végi Bahreini Nagydíj megrendezése is erősen kérdésessé vált.

Előbbi esetében nem is az a fő probléma, hogy egy a futam házigazdájától, Hanoitól alig 40 kilométerre fekvő települést karantén alá helyeztek, hanem az, hogy nem engednek be olaszokat az országba (a Ferrarit és az Alpha Taurit is érzékenyen érintheti a szankció) – merthogy Észak-Olaszországban is komolyan felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés.

Utóbbi pedig olyan határozatott hozott, amely értelmében nem engednek be senkit, aki Dubajon vagy Szingapúron keresztül szeretne az országba jutni. Logisztikai szempontból ez pedig egyelőre lehetetlen küldetésnek tűnik, az F1 vezetése is hasonlóképpen látja a dolgokat:

„Egy mozgó célponttal kell valamit kezdenünk, ami azért nehéz, mert a most jónak tűnő tervet holnap akár már el is felejthetjük.”

És közben Ausztrália is jelezte, hogy nem zárható ki, hogy elmarad a szezonnyitó, ám nem a bozóttüzek miatt, hanem a koronavírus terjedése okán.

Itt tudod nyomon követni, merre fertőz a koronavírus

A WHO és a CDC hivatalos adatai alapján készült, és közel valós időben láthatod.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni