Meglepő terveken dolgoznak a Škodánál, hiszen egy interjúban elárulták, hogy szellemi utódot állíthatnak a hetvenes években nálunk is vágyott sportkupénak, a 110 R-nek, méghozzá a kor elvárásainak megfelelően elektromos hajtással.

A nemzetközi autóbemutatók nemcsak arra jók, hogy az elsők között vezessük az újdonságokat, hanem arra is, hogy személyesen kérdezhessünk, és első kézből tudjunk meg érdekességeket a jelen lévő mérnököktől. Az Auto Express munkatársai is faggatták Christian Tubét, aki a Škoda fejlesztési részlegén dolgozik.

Amikor megkérdezték, hogy a cseh márka tervez-e utódot állítani a hetvenes években népszerű sportkupénak, akkor maguk is meglepődtek a válaszon: igen, és elektromos hajtású lesz.

A farmotoros, hátsókerék-hajtású Škoda 110 R Coupé nálunk is vágyott termék volt, a hasonló felépítése miatt csehszlovák Porschének is hívták.

De legfeljebb csak a nagyon korai Porschékkel tudna versenyezni, hiszen 1,1 literes, négyhengeres motorja 52 lóerős volt, amivel 18,5 másodperc alatt gyorsult százra és 145 km/óra volt a végsebessége. Beláthatjuk, hogy ennél az autónál inkább a stílus és az élmény számított, mintsem a gyorsaság. 1970 és 1980 között csaknem 57 ezer példány készült belőle.

A Škoda még nem kínál elektromos autót, de az anyamárkánál már ott a technológia, a tisztán elektromos e-Golf és a konnektorról tölthető hibrid Golf GTE hajtása a cseh márka típusaiban is megjelenhet. Nem is olyan régen lelepleztek egy kupéformájú szabadidő-terepjárót tisztán elektromos hajtással, ezt a koncepciót pedig hamarosan szériagyártású modellek követik. 2019-ben mutatják be az elsőt, és 2025-re már öt ilyen típust kínálnának, ezek egyike lehet a jövő cseh Porschéje elektromos motorral.

Egy cseh cég már el is képzelte a 130 RS modern megfelelőjét, igaz, ők Audi R8-ból építették meg, amit a Balatonra is elhoztak, kattints ide, és nézd meg, hogyan sikerült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.