Kincs a használtautó-piacról.

Baby Benznek hívták (csúfolták?) a maga idejében a W 201-es jelű 190-est, a C osztály elődjét, mivel a Mercedesnek addig ez volt a legkisebb limuzinja. Piaci igény volt rá, igazi sikermodell lett – azóta kiderült, még nála kisebb Mercedesekre is van kereslet –, a nyolcvanas évek elejétől 1993-ig gyártották.

Ahogyan a nyolcvanas évek autói általában, a W 201-es is a hullámvasút felfelé tartó felén van már: a szép példányok ára erősen emelkedik, főleg, ha nagyobb motort és sok extrát szereltek bele. A képeken látható darab is ilyen: 2.5-16, vagyis 2,5 literes, négyhengeres, tizenhat szelepes benzines, légkondival, automata váltóval, két személyre formázott hátsó ülésekkel, és 107 ezer kilométerrel.

Ilyen futásteljesítménnyel, ha gondos a gazda, a kocsinak újszerűnek kell lennie, akkor is, ha idén tölti be a harmincat. Ennek gondos gazdája volt. Ez látszik rajta-kívül belül – és ez látszik az árcéduláján is:

Brutális? Annak tűnik, ám az árak itt tartanak: a mértékadó Classic Data szerint kettes állapotban 22 700 euró ennek a konfigurációnak az értéke (a gyári újnak megfelelő 1-es állapotban 40 ezer euró), az utóbbi öt évben 61 százalékkal nőtt az ára.

Ha úgy nézzük, hétmillióért lehet egy olyan újszerű kocsink, amelynek nem csökken az értéke, hanem nő…

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Használtautó.hu)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon