Fernando Alonso jövője egyelőre egy nagy kérdőjel, ami ráadásul nemcsak a Forma–1-es, de az indycaros szerepvállalását is érinti.

Alonso 2017-ben az Andretti Autosport csapat tagjaként, de a McLaren-Honda színeiben kipróbálta magát az Indy 500-on. A két fél azóta is együttműködik egymással – sőt, a wokingiak komolyabb kooperációban is gondolkodnának a jövőben –, így a csapatvezetője, Michael Andretti szeretné tudni, mik az F1-es istálló és a kétszeres világbajnok tervei, és nemcsak szimplán érdeklődik, a spanyol ultimátumot is kapott tőle:

„Fernando Alonso 2019-ben marad az F1-ben? Teljes szezonra átjön hozzánk az IndyCarba? Nyugdíjba megy? Mit fog tenni? Zak Brownak, a McLaren főnökének dolgoznia kell a jövő évi tervén, mert tudnom kell, mire számíthatunk? A lényeg, Fernando vagy teljes szezonra érkezik az IndyCar-hoz, vagy egyáltalán nem jön.

Andretti persze szeretné, ha a spanyol bevállalna egy teljes szezont – mert „olyan pozotív energiát tud hozni a csapatba, amit nem lehet megvenni” –, ugyanakkor a McLarennek, pontosabban a főnök Zak Brownnak és Alonsónak a következő IndyCar versenyig (augusztus 19-ig) döntenie kell, utána már ugyanis túl késő lesz a 2019-es versenysorozat szempontjából.

Eközben meg...

(Fotó: Pinterest)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon