A Haas kijelentette, már az a tény is visszataszító, hogy a videót posztolták, hát még az, ami a felvételen látható.

A Haas csak múlt héten jelentette be Nyikita Mazepint, azonban máris áll a bál az orosz milliárdos csemete körül: Mazepin ugyanis egy olyan videót osztott meg az Instagram-oldalán, amin az látszik, ahogy a videó készítője, tehát Mazepin  – ez megerősítést nyert azóta – egy nőt, annak ellenkezése ellenére illetlen helyeken fogdos egy autó hátsó ülésén – a videót azóta törölték, a szerkesztett, vagyis cenzúrázott verziója ITT megnézhető.

A Haas természetesen azonnal reagált: határozottan kijelenti, hogy megbocsájthatatlan tartják Mazepin viselkedését, és már maga az a tény, hogy ilyen videót közzétett, undort kelt a csapatban. A történteket a Haas házon belül kezeli.

Mazepin is megszólalt, a 21 éves pilóta bocsánatot kért elfogadhatatlan viselkedéséért, hogy szégyenbe hozta a csapatát, elismeri és sajnálja, hogy sok embert cserbenhagyott ezzel.

A videóban szereplő nő is reagált, szerinte az egész csak egy buta vicc volt, Mazepin pedig régóta jó barátja, aki soha nem bántaná, vagy alázná meg őt.

A történek óta nyilvánosságra került Mazepin több privát üzenete is, és hát nem éppen úgy beszél a nőkkel vagy versenyzőtársaival, ahogy az illene:

Talán ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve