Bejelentették az idei kiállítás legnagyobb dobását az UNIX-AMTS szervezői: két egyedi épített Mercury, amelyek egy osztrák műhelyből érkeznek a budapesti show-ra, és a képek alapján érdemes lesz szemügyre venni őket.

Minden évben hoznak legalább egy igazi különlegességet az AMTS szervezői, ilyen volt két éve egy Svédországból érkezett Dodge Charger, amit a Playeren is megmutattunk nektek. Az idei UNIX-AMTS legnagyobb látványossága az osztrák Hotrod Hangar műhelyéből érkezik, és a képek alapján ez a két épített Mercury biztosan elakasztja majd a lélegzetedet.

Ha odavagy a hotrodokért, akkor biztosan tudod, hogy Knud Tiroch ennek a stílusnak a meghatározó alakja Európában.

Az egyik alkotása a Rockabilly Freakout, amelyet a műfaj ikonikus típusából, az 1949-es Mercury Coupéból épített,

a tulajdonosa kérésére megvágták a tetőt, átalakították a motorházfedelet, és az utastérajtók is hátrafelé nyílnak.

Karosszériája lakkfekete, míg a tetőt mattfeketére festették a lángnyelveket pedig Knud saját kezűleg fújta fel airbrush technikával. A műszaki tartalma is elképesztő, a 9,4 literes V8-as motorja 700 lóerővel tekeri meg a fekete lemezfelniket, a motor ördögi hangját pedig az oldalt kivezetett kipufogók engedik a szabadba.

Nem kevésbé látványos a másik autó, Knud saját hotrodja, a Mercurius GTC, amit egy 1951-es Mercuryból épített.

A cyberpunk stílusú autó tele van különleges megoldásokkal, több alkatrésze igazi F–16-os vadászgépből származik, a különleges hűtőmaszkot három különböző típus elemeiből állították össze, míg a technikát amerikai versenyautók adták kölcsön.

Krómezüst karosszériájának teljes első része távirányítóval billenthető előre, ekkor feltárul a 6,3 literes V8-as, ami 550 lóerőre képes, és a kiszélesített sárvédők alatti 19 colos kerekeket forgatja.

A látszattal ellentétben ez nem egy használhatatlan show car, hanem egy igazi versenyautó, ami alig több mint másfél tonnát nyom.

A két egyedi épített Mercury számtalan kiállítást megjárt már világszerte, de Budapesten most először láthatók majd március 22 és 24. között az UNIX-AMTS-en a Hungexpón. A Mercurius GTS az év végén a neves Las Vegas-i SEMA show-n is megméreti magát, 2025-ben pedig új karrierje kezdődik: Knud fia autóversenyeken indul majd vele.

Ez is érdekelhet:

Brutálisan gyönyörű épített Dodge Charger érkezik Budapestre

Két hét múlva te is megnézheted ezt az alaposan ültetett Charger RTR-t.

Fekete gyönyörűség ez az 1000 lóerős Dodge Charger

A Ringbrothers által modernizált Chargerről nem tudod levenni a szemed.

A Viper motorjával dobták fel ezt a ’69-es Dodge Chargert

Két turbót is akasztottak a V10-es motorra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában