Sokféleképpen lehet modernizálni egy olyan klasszikust, mint a ’69-es Dodge Charger, de arra talán nem számítanál, hogy egy Viper V10-ese fog kikacsintani a motorházfedele alól.

Hosszú ideig állt egy raktárban ez a ’69-es Dodge Charger, mielőtt nekiláttak felújítani. Az eredeti motorját mindenképpen ki kellett cserélni, és szóba került a klasszikus 7,2 literes V8-as, de a tulajdonosa valami egészen szokatlant szeretett volna. Itt jött képbe egy keveset futott, totálkárosra tört 2005-ös Dodge Viper.

Hiába hatalmas a Charger motortere, a 8,3 literes V10-es építésénél külön figyelni kellett arra, hogy később is szerelhető maradjon az erőforrás.

A feladatot tovább bonyolította, hogy a teljesítmény növelésére két turbóval dobták fel a tízhengerest,

az alumínium blokkhoz kovácsolt hajtókar és alumínium dugattyúk kerültek elő. A teljesítménye már turbó nélkül is 517 lóerő volt, a tuning eredményét egyelőre nem árulták el.

Hatfokozatú kézi váltója a hátsó kerekeket hajtja, amivel vérbeli pályagép lett a Viper-motoros Charger, ehhez modern műszerek, sportkormány, bukókeret és ötpontos övek kerültek bele. A kopottas festése még a hetvenes évek végén került rá, és meg is látszik rajta – ez a Charger nem kiállításra, hanem a vezetés élményére épült.

Ez is érdekelhet:

Leesik az állad ennek a gyönyörű Dodge Chargernek a motorjától

7,2 literes V8-as volt benne eredetileg, de kerestek hozzá valami nagyobbat.

Nem tudunk dögösebbet ennél a modernizált Dodge Chargernél

A ’68-as Chargert modernebb motorral szerelték.

Még szinte be sem járatták ezt a 26 éves Dodge Vipert

Kivételes állapotú példányt mutatunk a kilencvenes évek legendás sportautójából.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés