Berlinben egy másik sportautóval versenyzett ez a Ford Mustang GT, és a fiatal sofőrje nem volt hajlandó megállni a rendőröknek, de amikor elfogták, a felajánlott pénzköteggel csak tovább rontott a helyzetén.

A minap két sportautó hangos száguldására figyeltek fel a közelben járőröző berlini rendőrök, ezért megpróbálták megállítani a vezetőket. A két sofőr azonban a rendőröket észlelve még nagyobb sebességre kapcsolt, és több szabályt megszegve, a piros jelzésen is áthaladva próbált elmenekülni az egyenruhások elől. A két ámokfutó közül a Ford Mustangot sikerült megállítani, és a rendőri kérdésekre sokáig hallgatag 21 éves sofőr aztán

megkérdezte, hogy változtatna-e valamit a rendőrök álláspontján, ha a táskájából elővenne egy köteg 500 euróst.

Persze, hogy változtatott a helyzeten, a rendőrök azonnal elvették a jogosítványát, és telefonon felvették a kapcsolatot az ügyeletes bíróval, akinek az utasítására az elkövetés eszközét, az édesapja tulajdonában lévő Mustangot is elkobozták.

A sofőr ellen ezért már nemcsak az illegális utcai versenyzés bűncselekménye, valamint a sorozatban elkövetett, kiemelten veszélyes közlekedési szabályszegések miatt indult eljárás, hanem a rendőrök megvesztegetésének kísérlete miatt is.

(Forrás: Baleset-megelőzés, kép: Polizei Berlin / Twitter)

A berlini rendőrök nem viccelnek:

Berlinben nem éri meg bunkózni az elektromosautó-töltőállomásokon

Erre a vadparaszt pick-uposra hihetetlenül gyorsan lecsapott a karma.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában