Bemutatta új szabadidő-terepjáróját a Chevrolet, amibe az előző generáció V6-osa helyett kisebb motorokat szerelnek. Például 1,6-os Opel-dízelt.

Talán még nem hallottál róla, de az Equinox a Chevrolet kompakt szabadidő-terepjárója, amit a Honda CR-V és a Toyota RAV4 ellenfeleként kínálnak az amerikai vevőknek. Most pedig bemutatkozott ennek a típusnak a legújabb generációja, amely nem csak sokat fogyott, de kisebb motorokat is kapott az elődjéhez képest.

Az új Equinox tömegét 180 kilogrammal csökkentették, így 1500 kilogrammot nyom, ehhez pedig kisebb erőforrásokat is elegendőek. A korábbi 2,4 literes, 182 lóerős helyét egy új 1,5 literes, 170 lóerős turbós motor vette át, és nagy szívfájdalom lehet az amerikaiaknak, de a 3,6 literes, 300 lóerős V6-os is búcsúzik, egy 2 literes, 252 lóerős turbós négyhengeres érkezik a helyére.

Nem is a V6-os búcsúja a legmeglepőbb, hanem az, hogy az amerikai piacon szinte alig keresett dízellel is kínálja újdonságát a Chevrolet. Méghozzá ugyanazzal az 1,6 literes, 136 lóerős turbódízellel, amit az Opel Astrában vagy Mokkában is megtalálsz. Városi vészfékező és felülnézeti képet adó kamera is lesz az új modellben, amit 2017-től lehet megvenni az USA-ban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nem lesz elektromos autója a Lamborghininek, mert „senki sem venné meg”

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve