Börtönbe küldenék, ott úgyse lenne rá szüksége.

2021-ben nagy felháborodást váltott ki az ügy, amellyel kapcsolatban most történt meg a vádemelés. A vádirat szerint a vádlott 2021. október 28-án, délután, gépkocsival közlekedett a VII. kerületben, amikor közlekedési konfliktusba keveredett egy biciklis futárral. Ezt követően a sofőr szabálytalanul, forgalommal szemben behajtott egy egyirányú utcába, ahol azonban egy szemből, szabályosan érkező taxi miatt meg kellett állnia. Ekkor érte utol a kerékpáros, aki az ablakhoz hajolva, kérdőre vonta őt a korábbi közlekedési helyzet miatt, amelyet a vádlott részéről veszélyesnek ítélt. Ebből adódón rövid szóváltás alakult ki a felek között, amitől

a vádlott ingerült lett, hirtelen gázt adott, majd a járművét szándékosan rákormányozta a mellette álló kerékpárosra.

Az elütés következtében a biciklis a járdára zuhant és súlyos lábsérülést szenvedett. Ezután a vádlott kitolatott az utcából, leparkolt, majd visszament a helyszínre.

Az autós másképp adta elő a történetet: vallomásában a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, és a Kisdiófa utcában is véletlen ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába és meg akart fordulni.

A sztoriját valamelyest gyengíti, hogy egy taxi fedélzeti kamerája felvételt készített az esetről:

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű, szándékosan gázoló sofőrt súlyos testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől történő végleges hatályú eltiltást indítványoz a vádiratban.

Ahogy a büntetőfékező maseratisnál, itt is adódik a szokásos költői kérdés: nem kellene esetleg pszichológiai alkalmassági vizsgálat ahhoz, hogy valaki vezetői engedélyt kapjon?

Ki kellene mondani végre: nem jár mindenkinek jogsi

A nemrégiben az M0-son történt eset kapcsán megint felvetődik: hogy kap egy ilyen jogsit? Simán.

(Forrás: Magyarország Ügyészsége, Police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés