Fantasztikus tervekkel állt elő nemrég az Aston Martin, a tavasszal felvillantott két újdonság közül most az egyikről árultak el újabb részleteket. Például kiderült, hogy a márka hagyományait folytatva Valhalla lesz a neve.

A tavasszal két sportautó terveit is megmutatta az Aston Martin, egyelőre csak virtuálisan. Az egyik új utakra tereli a Vanquish nevet, a középmotoros sportkocsival a Ferrari és a McLaren vásárlóit akarják elbizonytalanítani, a másik pedig a Valkyrie kistestvére lesz, ami futurisztikus formájával és hibrid technikájával fordítja majd el a fejeket.

Az utóbbi neve a bemutatóján még AM-RB003 volt, de a Formula–1-es gépekéhez hasonló elnevezés nem nagyon illik egy utcai szuperautóhoz.

Most elárulták, hogy milyen nevet kap a gyártásba kerülő változat, és a Valkyrie után ismét a skandináv mitológiából választottak. A márka hagyományainak megfelelően V betűvel kezdődő név a Valhalla lesz.

A technikájáról egyelőre csak annyit árultak el, hogy turbós V6-os benzinmotor és elektromotor alkotja majd a hibrid hajtást, ami akár 1100 lóerős is lehet.

A legújabb hírek szerint pedig a következő James Bond-filmben is szerepet kap majd a Valhalla.

A hírt egyenesen az Aston Martin első embere, Andy Palmer erősítette meg a Twitteren azzal a képpel, amelyen Károly herceg és Daniel Craig látható a filmben szereplő két másik Aston társaságában:

Dr. Andy Palmer on Twitter

Aston Martin @astonmartin DB5, Aston Martin V8 and Aston Martin Valhalla will star in Bond 25, the latest instalment in the @007 franchise.

A következő Bond-film forgatásába is belenézhetsz:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.