Az biztos, hogy a McLaren szerelői iszonyat mázlisták voltak ennél az esetnél.

Ha már Ausztriában látogat a Formula–1 mezőnye, felidézünk egy felejthetetlen spielbergi jelenetet: a 2021-es idényben két osztrák futamot is rendeztek, a Stájer Nagydíjként futó versenyhétvége második szabadedzésén pedig egy igazán ritka hibát láthattunk a bokszutcában. Azt történt ugyanis, hogy azt akkor még Mercedes-pilóta Valtteri Bottas a kerékcseréből úgy jött ki, hogy túl nagy gázt adott, így autója megpördült. Csoda, hogy senkit nem kaszált el a finn. A Mercedes-garázs mellett ténykedő McLaren-szerelők például elég komoly veszélyben voltak, de a szerencsének hála, megúszták – 0:31-től van a lényeg:

A McLaren rögtön jelezte is az FIA-nak, hogy ez több mint veszélyes volt. Az esetet kivizsgálták, a finn pedig háromhelyes rajtbüntetést kapott a versenybíróktól. Ez azt jelentette, hogy Bottas csak az ötödik helyről rajtolhatott a vasárnapi futamon, ahol végül a harmadikként intették le.

(Fotó: Forma1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában