Az biztos, hogy Max Verstappen távozásával sokat veszíteni a Forma–1.

Max Verstappen tavaly 24 évesen lett az F1 történetének 34. bajnoka, közülük is – Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Fernando Alonso mögött – a negyedik legfiatalabb, aki vb-címig jutott. Az idei szezonját nézve, akár még az is lehet, hogy sikerült megvédenie elsőségét, az idény felénél járva ugyanis 38 pont az előnye – persze 11 futam még hátravan, ami nagyon sok:

A Red Bull-pilóta két hónapja a CNN-nek elárulta, hogy a világbajnoki címmel már elérte, amit szeretett volna a sportágban, és „innentől kezdve minden más, ami ezt követi, már csak bónusz” – azért a személyiségét nézve nehéz elképzelni, hogy pont ő ne akarna foggal-körömmel harcolni az újabb vb-cím(ek)ért.

Verstappen tehát nem úgy állt, hozzá a dolgokhoz, mint Nico Rosberg, aki első bajnoki címe megszerzése után azonnal bejelentette visszavonulását. A holland maradt, de persze így, hogy már elérte célját, már pontosabban látja, mikor fogja elhagyni a sportágat:

„Néha még mindig ideges vagyok a rádióban, (...) de ilyesmi akkor szokott történni, ha nem mennek jól a dolgok, vagy valamit rosszul hajt végre a csapat, vagy adódik valami problémám. Ha eljön az a nap, hogy többé nem húzom fel magam ezeken a dolgokon, akkor már nem fog érdekelni az F1.”

(Forrás: racingnews365.com, CNN, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vettel oda igazolhat, ahonnan az utódja érkezhet

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel állítólag elégedetlen az Aston Martinnal.

„Putyinért még egy golyót is bevállalnék”; az F1 azonnal reagált Ecclestone szavaira

Bernie Ecclestone megszólalt az orosz–ukrán háború kapcsán, de talán nem kellett volna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés