Maxnak van családi gondja bőven.

Különböző források szerint Max Verstappen nagypapája, Frans Verstappen fizikai bántalmazás miatt adott be panaszt a rendőrségre, az elkövető pedig nem más, mint a saját fia, Jos.

A De Telegraph holland újság szerint a volt Benetton- és Minardi-pilóta erőszakkal megtámadta a saját apját, Max nagyapját. A tudósítás szerint az eset rögtön a magyar nagydíj után történt, Jos szülővárosában, a holland Montfordban. A De Telegraph úgy tudja, az apuka azonnal megkereste a rendőrséget és bejelentette a bántalmazást, így nem mondhatjuk, hogy egy apró családi vitáról van szó, amit meg tudnak beszélni.

„Már nagyon régóta köztudott, hogy Jos nagyon erőszakos, de ez volt a határ. Jos egyszerűen nem tud uralkodni magán” – nyilatkozta a sértett Frans, aki meg is mutatta az újság riporterének a lila foltokat és az egyéb sérüléseit.

Max és Jos menedzsere szerint nem fogják nyilvánosságra hozni, hogy pontosan mi vitte arra Jost, hogy megverje a saját apját, mert ez csak a családra tartozik.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.