Csípős beszólására nem kevésbé csípős válasz érkezett az olasz istállótól.

A Ferrari a Magyar Nagydíjat követő nyári szünet után hatalmasat javult: az azóta lement hét versenyhétvégén hat pole-t és három futamgyőzelmet is összehozott, amit leginkább motorteljesítményén-növekedésének köszönhet. Ez hirtelen jött javulás természetesen a mezőny többi csapatának szemet szúrt, olyannyira, hogy az Amerikai Nagydíj előtt a Red Bull az FIA-hoz fordult az ügyben.

Bár a szövetség nem talált kivetnivalót a maranellóiaknál, ugyanakkor a Ferrari teljesítménye az austini futamra visszaesett – a negyedik helyen célba érő Leclerc-re 52 másodpercet vertek. Most az a teória járja a paddockban hogy az olaszok fogták a jelzést, és visszavettek kicsit a csalás mértékéből. Max Verstappennek természetesen megvan erről a finomkodónak egyáltalán nem nevezhető véleménye:

„Ez történik, ha nem csalnak tovább, (...) de továbbra is rajtuk kell tartanunk a szemünket.”

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint az bizonyítja a legjobban, hogy nem csaltak, hogy az időmérőn Sebastian Vettel mindössze 12 ezreddel maradt el a pole pozíciót szerző Valtteri Bottastól, majd még visszaszólt Verstappennek:

„Pontosan az ilyen megjegyzések tesznek rosszat a sportágnak. Sokkal körültekintőbben kellene fogalmaznia mindenkinek.”

És a futamon egyetlen Ferrari-pilótaként célba érő Charles Leclerc is rászólt a hollandra:

„Ez egy vicc. Fogalma sincs róla, hogy miről beszél. Nem ennél a csapatnál dolgozik. Pontosan tudjuk, hogy mit csinálunk, nem értem, minek szólal meg. Semmit sem tud rólunk.”

(Forrás: planetf1.com, motorsport.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés