Szerinte az egyik legjobb dolog abban, hogy az első rajtkockából indulhat a Magyar Nagydíjon, hogy többet nem kérdezi meg senki, mikor lesz meg végre az első pole-ja.

A Red Bull-os Max Verstappen volt a leggyorsabb a 2019-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén.

Verstappen űridővel szerezte meg első rajtelsőségét

A holland világbajnok formában versenyzik.

Dicsérte is a kocsiját:

"Remekül működik az autónk, szinte repült alattam ma is. Nehéz feladat az időmérő edzés, de most először nekem sikerült a legjobban, ezért nagyon hálás vagyok a csapatnak. Nagyon örülök ennek az eredménynek, de még hátravan a futam, és igazándiból az számít a hétvégén".

Hozzátette, tudta, hogy csak idő kérdése az első edzéselsősége, és a mostani sikerben az egyik legjobb dolog éppen az, hogy nem teszik fel neki többé a kérdést, mikor szerzi végre meg az elsőt.

Néhányszor hibáztam, illetve balszerencsém volt, de ami az autót illeti, tettünk egy nagy lépést előre, most rendkívül kiegyensúlyozottan teljesít. Persze még mindig van tennivalónk, mert a Mercedes nagyon erős, a Ferrari pedig nagyon gyors" – mondta a holland pilóta.

Ez is érdekelhet:

Vettel valóra váltotta egyik magyar szurkolója álmát

Néha nem kell sok egy életre szóló élményhez.

(Forrás: MTI, fotó: Czeglédi Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve