Közel sem biztos Max Verstappen jövője a Red Bullnál.

Verstappen 2017-ben 2020-ig hosszabbított a Red Bull-lal – ezzel az osztrák csapat meg is kötötte legfontosabb szerződését –, ugyanakkor akár ennél korábban is távozhat, ugyanis a kontraktusban van egy záradék, ami kimondja, hogy az istálló gyenge teljesítménye esetén a lejárati idő előtt leléphet.

Az pedig nem titok, hogy a 21 éves pilóta álma a világbajnoki cím megszerzése, az RB pedig eddig még nem igazán tudott olyan autót alárakni, amivel a hollandnak esélye lett volna erre.

Bár Verstappen öt futam után jelenleg a harmadik helyen áll a világbajnoki pontversenyben a pilóták között, nincs esélye a Mercedes, de talán még a Ferrari ellen sem.

Verstappen édesapja, Josh szerint ugyan Max „jól járhat azzal, ha a Red Bullnál marad”, de lassan el kell gondolkodni a hogyan továbbon:

„Azt hittük, idén jobb esélyei lesznek, mint tavaly voltak (...) de jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy idén még futamot sem fog nyerni Max. Át kell gondolnunk, hogy mi legyen hosszabb távon.”

A helyzet nem egyszerű, 2021-től jönnek az új szabályok, most pedig még nehezen megjósolható, hogy rendeződnek át az erőviszonyok a sportágban – ha egyáltalán komolyabban átrendeződnek –, vagyis egyelőre lutrinak tűnik a csapatváltás.

(Forrás: Fox Sports, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve