Alexander Albonnak ez nem annyira jön össze.

Most a Red Bull pilótakérdése az egyik legfelkapottabb téma az F1-ben. Az osztrák istállónál Max Verstappennek helye megkérdőjelezhetetlen, azonban Alexander Albon ülése komolyan veszélyben van, a thaiföldi ugyanis messze elmarad még saját csapattársától is, inkább az a valószínűbb, hogy a szezon végén nem marasztalják.

A Red Bull megnevezte, ki lehet Verstappen új csapattársa jövőre

Alexander Albon helye ugyanis nem annyira biztos. Minden kiderül a november 15-i Török Nagydíj előtt.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint „nem lehet egyetlen versenyzővel a bajnoki címért küzdeni”, és ezt az álláspontot képviseli az istálló holland sztárpilótája is. Verstappent bár egyáltalán nem érdekli, ki lesz a csapattársa jövőre, azért elmondta, mit vár tőle:

„Nem azzal van a baj, hogy nem tudom beállítani az autót, én arra egyedül is képes vagyok, azonban ez nem elég ahhoz, hogy világbajnoki címért harcoljunk. Ha közelebb tudnánk férkőzni a Mercedeshez, akkor már a stratégiával is tudnánk trükközni, ezért jó lenne, ha nemcsak én, hanem a csapattársam is lőtávon belülre kerülne.”

Helmut Marko szerint az elvárásuk az, hogy a csapat második számú pilótája folyamatosan három tizeden belül legyen Verstappenhez képest.

Eközben más is kiderült az osztrák istálló kapcsán:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.