Max Verstappen szerint jobb a hangulat a Red Bullnál, amióta Chris Hornert menesztették.

Július elején húsz év után menesztették a Red Bull csapatfőnökét, Chris Hornert, aki az istálló 2005-ös megalakulása óta töltötte be ezt a posztot. Helyét a Racing Bulls csapatvezetője, Laurent Mekies vette át. Az osztrák istálló négyszeres világbajnoka, Max Verstappen szerint Horner távozása óta javult a légkör a Red Bullnál, a francia szakember rövid idő alatt pozitív benyomást tett rá:

„Nagyon jó a légkör. Határozottan vidámabb most, jobb a hangulat. Volt olyan év, amikor más volt a helyzet. (...) De nem szeretnék túlságosan belemenni a részletekbe.”

Úgy tűnik tehát, hogy néhány hét elég volt ahhoz, hogy a holland elégedett legyen az új irányítással. Ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy Mekies technikailag felkészült szakember (aerodinamikára szakosodott mérnök, aki jó vezetői képességekkel is rendelkezik.), ennek köszönhetően pedig Verstappennel többet és mélyebben tud beszélni a technikai kérdésekről. Mint azt a 27 éves pilóta mondja:

„Ő másfajta csapatfőnök, és lehet, hogy erre van most szüksége a csapatnak, de az idő majd eldönti.”

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piastri már a rajtnál megnyerte a jelentős esőszünettel megszakított Belga Nagydíjat

A nyolcvanperces kényszerszünet sem zavarta meg Oscar Piastrit.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés