Már csak pár hónap és meglátjuk, mire megy a holland Sergio Pérez ellen.

Sebastian Vettel kitúrta Sergio Pérezt az idéntől már Aston Martin néven futó Racing Pointtól. Sokáig úgy tűnt, hogy a rutinos mexikói csapat nélkül marad, azonban a Red Bull lecsapott a 2020-ban élete formájában versenyző pilótára, vagyis 30 évesen megkapta élete lehetőégét – ezt Alexander Albon bánta, aki így F1-es ülés nélkül maradt, ő már csak a csapat teszt- és tartalékpilótája.

A Red Bull elkotyogott egy titkot, hogy valójában miért Pérezt igazolták Verstappen mellé

Nem is feltétlenül a képesség döntött Hülkenberg és Pérez között.

Hogy mi vár a Pérezre Max Verstappen csapattársaként, pontosabban, hogy mit várhat Verstappentől, azt maga a holland mondta el a holland Ziggo Sportnak:

„Mindegyik csapattársamat megvertem, ez jó. Apám mindig azt mondta, hogy pusztítsam el őket. (...) Most is ez a célom. Mindig fontos volt, hogy gyorsabb legyek a csapattársaimnál.”

Azt ugyanakkor a holland is elismeri, hogy a legfontosabb az, hogy mindkét autóval fel tudják venni a harcot az élmenőkkel, úgy véli, erre akkor volt utoljára képes a Red Bull, amikor még Daniel Ricciardo volt a csapat másik pilótája.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés