Max Verstappen kitart, és nem figyel az őt körülvevő őrületre, inkább saját magára koncentrál.

A Red Bull versenyző 2015-ös debütálása óta, folyamatosan “gyártja” a főcímeket, nem csak a pályán való bohóckodásaival, de az eredményeivel is. Az idei Spanyol Nagydíjon, beállított egy új rekordot. Ő a legfiatalabb pilóta a Forma-1 pódiumán, és megtörte a rekordot azzal is, hogy ő lett a valaha volt legfiatalabb versenyző, aki futamot nyert.

“Ez már őrület, de a jó értelemben – mondta a Hisense live Q&A alatt a Facebookon. – Nagyon elégedett vagyok az eredményeimmel, amiket elértem, főleg azzal a nagyon különleges pillanattal Barcelonában, amikor az első alkalommal voltam a dobogó tetején. Az egyértelműen olyasmi volt, amit valóban élveztem.”

Verstappen teljesítménye égbe magasztalást ért el Forma-1-es személyiségeknél, és a rajongóknál is, akik a múlt nagyjaihoz hasonlították őt. Olyanokhoz, mint Ayrton Senna és Michael Schumacher.

A 19 éves mégis azt mondja, nem vesz tudomást a hype-ról.

“Természetesen nagyon kedves az emberektől, hogy ilyeneket mondanak, de számomra a legfontosabb dolog, hogy önmagamra koncentráljak, és teljesen semleges maradjak ezekkel a hozzászólásokkal kapcsolatban – mondta. – Mindig próbáld tökéletesíteni önmagad és magasra repülni. Fontos, hogy két lábbal álljunk a földön, nem csak megpróbálni, de csinálni is.”

Verstappent arról kérdezték, vajon állított-e magának más rekordra törő célokat is, mint Sebastian Vettel azzal, hogy ő lett a legfiatalabb világbajnok. A német 23 éves volt, amikor megnyerte az első címét. Verstappen azt mondja, ő nem gondol erre.

“Nem. Abszolút nem – felelt. – Csak várok és meglátom. Szükséged van egy kis szerencsére is. A megfelelő autóban kell lenned, hogy elérd ezeket a dolgokat. Szóval csak várok és meglátom, mi történik a jövőben. Csak megpróbálom a lehető legjobb munkát végezni, amit csak tudok, minden évben, minden versenyen.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés