Ahogy az elmúlt években, így a 2018-as szezon előtt is őrülten hájpolták Max Verstappent, aki az aktuális idényben eddig túl sokat nem tudott felmutatni, ebből pedig rosszul jöhet ki a Red Bull.

És most nézzük csak a 2018-as szezont: azonkívül, hogy a holland hat futam alatt szerzett egy harmadik helyet, összehozott két kiesést, sokat hibázott és kétes helyzeteket teremtett több esetben is. Ezzel pedig nemcsak a Red Bullt fosztotta meg fontos pontoktól, de saját magát is, amivel már 37 pontos hátrányban van csapattársával, Ricciardóval szemben.

A Sky Sports szakkommentátora, a korábbi F1-versenyző Martin Brundle szerint „Maxnak fel kell tennie magának pár kérdést. Hatvanhat versenyt teljesített, így már nem számít újoncnak. Minden más versenyzőt kirúgtak volna ennyi hiba után. Vezethetné a világbajnokságot, így viszont máris leírhatja az esélyeit”.

Mert igen, az ausztrálnak ennyivel jobban megy. Ricciardo neve mellett két futamgyőzelem, egy pole pozíció, három leggyorsabb kör (és két kiesés) van, jelenleg pedig Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött a harmadik a világbajnoki tabellán.

Formula 1 on Twitter

Is this the start of a Ricciardo title challenge? #MonacoGP #F1

A Red Bull valószínűleg nem erre számított a szezonkezdet előtt,

ami abból is látszik, hogy nemcsak Verstappen bebetonozásával tette ki az indexet, hogy melyik pilóta mögé áll be teljes vállszélességgel, hanem azzal is, hogy az utóbbi időszakban viszonylag nyíltan azt kommunikálta kifelé, hogy a holland köré épül a csapat.

Ennek pedig kínos pofára esés lehet a vége

A Red Bull elveszítheti az F1 jelenlegi mezőnyének egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő pilótáját – ő lenne Ricciardo – az F1 egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott – nehogy aztán örökígéret maradjon –, ám hektikusan teljesítő, arrogáns versenyzője mellől. Ricciardo ugyanis még mindig nem hosszabbította meg év végén lejáró szerződését, a Ferrarihoz vagy a Mercedesnél menekülhet a 2019-es idényre:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Betiltják a bérelhető elektromos rollereket Firenzében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés