Sebastian Vettel nem lesz a Red Bull pilótája, legalábbis 2020-ban biztosan.

A Red Bullnál is kérdéses még a jövő évi pilótafelállás. Ami biztos, hogy Max Verstappen szerződése 2020 év végéig szól, míg jelenlegi csapattársa, a Toro Rossótól idény közben Pierre Gasly helyére előléptetett Alexander Albon viszont egyelőre csak az idény végéig bizonyíthat.

Az osztrák istálló tanácsadója, Helmut Marko elmondta, hogy eddig elégedettek a thaiföldi pilóta teljesítményével: „azonnal, már az első köröktől kezdve lenyűgözött minket”, de a 2020-as pilótafelállást majd csak az Amerikai Nagydíj után jelentik be, illetve határozottan cáfolta a Sebastian Vettel leigazolásával kapcsolatos pletykákat:

„Fogalmam sincs, mit hoz a jövő Vettel számára, de biztos, hogy nem lesz a Red Bull pilótája. Csodálatos közös éveink voltak, de négy versenyzőnk is van, vele mi nem számolunk.”

Vagyis úgy tűnik, hogy az RB házon belül oldaná meg a dolgokat, az persze jó kérdés, mi lesz akkor, ha esetleg Verstappen tényleg eligazol...

Verstappen nyilatkozatától a Red Bullt biztosan kiveri a víz

Nem annyira biztos, hogy Verstappen a lojalitás mintaképe.

(Forrás: f1i.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés