Érdekes körülmények között nyerte meg Lewis Hamilton a hétvégi Orosz Nagydíjat, amiért a brit az újságírók kereszttüzébe is került. Sebastian Vettel viszont kiáll legnagyobb riválisa mellett.

Valtteri Bottas a Mercedes-csapatutasítás áldozata lett Szocsiban: át kellett adnia vezető pozícióját a mögötte autózó Hamiltonnak, aki így megnyerhette meg a futamot. Vettel szerint ebben semmi fura nincs:

„Gratulálok a Mercedes párosának, nagyon jól összedolgoztak csapatként. Ti (újságírók) szeretitek a vitákat, ezért tesztek fel ilyen idegesítő kérdéseket. A védelmükben elmondanám, hogy a helyzetükben egyértelmű volt, hogy ezt fogják csinálni.”

Mivel Vettel csak a harmadik helyen ért célba, így hátránya már 50 pont Hamilton előtt. Már csak öt futam van hátra a szezonból, azaz a német maximum 125 pontot szerezhet meg, vagyis nincs könnyű helyzetben. Amikor az újságírók ezzel szembesítették a futam után, a négyszeres világbajnok jelezte, köszöni szépen, ezzel ő maga is tisztában van:

„Soha nem voltam egy matekzseni, de ahhoz azért elég okos vagyok, hogy erre magamtól is rájöjjek.”

Nem annyira merész kijelentés, hogy Hamilton gyakorlatilag már ötszörös világbajnoknak mondhatja, de persze, amíg van matematikai esély Vettel vébécímére, addig nem szabad leírni a németet.

Hétvégén pedig jön a Japán Nagydíj:

(via, Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában