Vannak, akik szerint a Ferrari törte meg a négyszeres világbajnokot.

Sebastian Vettel 2019-es és 2020-as idénye finoman szólva sem sikerült jól a Ferrarival, sokan le is írták már őt, pedig abban biztosak lehetünk, hogy egy négyszeres világbajnok nem felejt el vezetni egyik napról a másikra.

Ezen a véleményen van a német korábbi alsóbb kategóriás csapatfőnöke,Peter Mücke is, aki egyébként azt tanácsolta Vettelnek, hogy mielőbb váltson csapatot, ami ugye meg is történt, hiszen a Ferraritól az Aston Martinhoz szerződött a 33 éves pilóta.

„Olyan nincs, hogy hirtelen elfelejtesz vezetni. Véleményem szerint nem ugyanúgy viselkedik az autó más-más pilóta kezében. A versenyzők visszajelzései alapján az egyéni igényeket is figyelembe kell venni. Azt gondolom, esetében ez nem történt meg.”

Mücke szerint Vettel nem ugyanazt a figyelmet kapta meg a Ferraritól, mint Charles Leclerc, ennek ellenére:

„Még így sem volt olyan hatalmas különbség kettőjük között, körönként kábé két tizedről beszélhetünk. Ezért nem tudom elfogadni, amikor azzal jönnek, hogy Vettel szar.”

Eközben...

„Vettelnek mindig is voltak mentális problémái”, és ha idén nem kontrollálja, akkor neki annyi

Nem mindenki biztos benne, hogy Vettel készen áll a nagy visszatérésre.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Aston Martin Cognizant F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában