Úgy tűnik, kispadra került a négyszeres világbajnok.

A nagy szabályváltozást hozó 2021-es idényben jönnek a 18 colos kerekek, amelyeken az F1 hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli már nagyban dolgozik. A Mercedes, a McLaren és a Renault már tesztelhette is az új fejlesztésű abroncsokat, februárban pedig a Ferrarinak is lesz rá lehetősége.

És itt jön az érdekes rész, ugyanis mindkét tesztnapon (február 8-án és 9-én is) Charles Leclerc fog csak a pályára gurulni a maranellóiaktól.

Sebastian Vettel tehát nem kap lehetőséget, ami – az olasz motorsport.com szerint – azért is lehet, mert a négyszeres világbajnok szerződése az idény végén lejár, a jövője pedig bizonytalan a maranellóiakná, így inkább a 2024-ig szerződéssel rendelkező, fiatal monacóira bízzák a jövőt érintő feladatot.

És még az is lehet, hogy ez a húzás egy jelzés Vettelnek, hogy változott a hierarchia a Ferrarinál, és már Leclerc az első számú pilóta.

Egészen meglepő, ki lehet Leclerc csapattársa 2021-től

Nem Hamilton és nem is Ricciardo lehet a befutó, ha Vettel nem marad.

(Forrás: scuderiafans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés