Csúnya szakítás lehet még ebből, érdekes lesz ez az idény a Ferrarinál.

Sebastian Vettel az idény végén elhagyja a Ferrarit, a négyszeres világbajnok az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján pedig meglepő dolgokat árult el a szakításról: Mattia Binotto egyszerűen csak felhívta telefonon és közölte vele, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződését – más opció persze nem is volt koronavírus-járvány közepén –, ugyanakkor az is kiderült, hogy

„Nyilvánvalóan nagyon meglepett, hogy Mattia azzal hívott fel, hogy a csapat nem velem szándékozik folytatni a jövőben. Soha nem kezdtünk tárgyalásokba, nem kaptam egyetlen ajánlatot sem, így nem is volt akadálya a megegyezésnek.”

És az is érdekes, hogy a Ferrari mindvégig azt kommunikálta, hogy a Vettel az első számú opció, de végül egészen könnyedén elengedték a németet, akinek helyét Carlos Sainz Jr. veszi át jövőre.

Vettelnek egyelőre nincs ülése 2021-re, de azért pörög rendesen a pletykarulett vele kapcsolatban (is):

Már csak két jelöltje van a Renault-nak, az egyik Vettel, a másik pedig nem Alonso

Pedig korábban még a kétszeres világbajnok spanyol is szerepelt a francia istálló kívánságlistáján.

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés