Nem mindenki biztos benne, hogy a négyszeres világbajnok készen áll a nagy visszatérésre.

A korábbi F1 pilóta, Christian Klien szerint azzal, hogy a Ferrarinál vergődő Sebastian Vettel az Aston Martinhoz szerződött, megadatott neki az újrakezdés lehetősége, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy újabb komoly kihívással kell szembenéznie.

„Kontroll alatt kell tartania Lance Strollt. Sebnek mindig voltak mentális problémái, amikor olyan erős csapattársai voltak, mint például Daniel Ricciardo vagy Charles Leclerc. Ha ez most nem sikerül neki, akkor meglehetősen gyorsan véget érhet a pályafutása.”

Az Aston Martin csapatfőnöke, Lawrence Stroll természetesen bízik benne a négyszeres világbajnok sikerre viszi a csapatát, és amit eddig látott tőle, az lenyűgözte. Persze Vettel is odateszi magát, minden téren:

És persze már azt is lehet tudni, milyen autóval láthatjuk körözgetni 2021-ben a Vettel-Stroll pilótapárost:

Zöld szörnyeteg lett Vettel új csapatának új autója

Az Aston Martin is előállt a 2021-es versenygépével.

(Forrás: GMM, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés