Sokba került a Mercedesnek.

A hétvégén Szingapúrba látogat a Formula–1 mezőnye, ennek kapcsán pedig felelevenítjük a tavalyi futamot, ami több szempontból is emlékezetes maradt: egyrészt azért, mert ez volt az egyetlen verseny a szezonban, ahol Red Bull-pilóta nem állt dobogóra, másrészt George Russell utolsó körben elkövetett, saját szavaival élve „szánalmas” hibája miatt.

Mi is történt? Russell miközben szorosan üldözte az előtte haladó Lando Norrist a második helyért, túl közel került a falhoz, amit úgy lekoccolt, hogy az ütközés következtében egy másik falba is belecsúszott:

A hiba sokba került Mercedesnek: a várt harmadik és negyedik helyezés helyett csak a dobogó legalsó foka lett meg, Russell pedig a kiesés után a következőképpen beszélt a hibájáról:

„Egycentis hiba miatt dobtuk el az egész hétvégét. Ez a világ legszörnyűbb érzése. (...) Az utolsó körben a falhoz vágni az autót... ez olyan szánalmas hiba, és pont ezért olyan furcsa érzés ez most nekem. Valószínűleg a koncentráció pillanatnyi hiánya okozta.”

(Fotó: Formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Még annál is sokkal jobb az új Renault 5, mint amilyennek látszik

Hamilton: Ijesztő volt bevallani Wolffnak, hogy a Ferrarihoz szerződöm

Keanu Reeves autóversenyen indult Indianapolisban

További cikkeink a témában