A volt pilóta szerint is az lesz a legjobb, ha nem szólalnak meg.

Szegény pilótáknak mostanság kijár a szidalmazásból, először Bernie Ecclestone közölte velük, hogy maradjanak csöndben, mert semmi értelme annak, amiket mondanak, most meg Jacques Villeneuve adott igazat az öregnek. A pilóták pedig csak annyit csináltak, hogy hangot adtak a nemtetszésüknek, ahogy mostanság az F1 vezetősége irányítja a sportágat, és buta szabályokat vezet be.

„Az, ahogyan a pilóták panaszkodnak a Forma-1-ről, az borzalmas a sportágnak – nyilatkozta a kanadai. – Nem az ő feladatuk ezzel foglalkozni, fogják csak be. Nem az ő problémájuk, hogy milyen show-t csinálnak a közönségnek. Nekik csak az a feladatuk, hogy vezessenek.”

„Egy osztályteremben a társaidat alkalmasnak tartanád arra, hogy komoly döntéseket hozzanak az edukációval kapcsolatban? Nem hiszem. Talán egy vagy kettő lenne erre való, a többi pedig maradjon csendben. Vegyünk húsz pilótát, belőlük is maximum 2 lenne értelmes a feladatra, úgyhogy ne nyavalyogjon az összes.”

Mi valamilyen szinten a pilótákat értjük meg, mert amit mostanság az FIA művel, az botrányos. Bevezették az első futamra az új időmérőt, nem hallgattak a pilótákra és a csapatokra, hogy ez szar, és rájuk erőltették a második kvalifikáción is, majd harmadszorra belátták, hogy ez tényleg nem adja. Mondjuk azt nem mondhatjuk Villeneuve-re, hogy nem igazságos, mert a szabályhozókat is jól leoltotta.

„Abba kéne nekik is hagyniuk ezt a szabályváltoztatósdit. Minden nemes sportágban, mint a tenisz és a futball, nem változtak a szabályok már 100 éve, akkor sem, amikor kicsit unalmasabb.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
36% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés