A Williams már megunta Jacques Villeneuve állandó beszólogatását, és kitagadta a csapatnak utoljára világbajnoki címet szerző expilótát, aki azonban nem áll le.

Komoly bajban van a Williams, még az is lehet, hogy néhány éven belül lehúzhatja a rolót a Forma–1 történetének egyik legeredményesebb istállója. Villeneuve persze tudja, mi és ki a hibás, hogy idáig jutott a csapat.

„Ez a csapat halott. (...) Egyszerűen még vezetőség sincs. (...) Ha egy csapatot nézünk, először a vezetőségre kell figyelni. A fejétől bűzlik a hal. Teljesen vakon dolgoznak. Minden arról szól, hogy felismerd, hol rontottad el. Ezt el is kell ismerned, ők viszont úgy látom, nem jöttek rá arra, mi a gond, így megoldani sem tudják.”

Az 1997-es világbajnok szerint a Williams ott követte el a legnagyobb hibát, amikor Frank Williams a fia, a GP2-ben szereplő iSports-istállót vezető Jonathan helyett a marketingben jártas lányára, Claire-re bízta a csapat irányítását:

„Nagy hiba volt a csapat részről, elég megnézni azt, hol tartanak manapság.”

Villeneuve ugyanakkor néha mond egészen jó dolgokat is, persze nem a Williamsről:

A Ferrari óriási hibát követ el Villeneuve szerint

Szupertehetség ide vagy oda, a Ferrarinak várnia kellene még egy kicsit.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve