A Volkswagen többször is felélesztette már az ikonikus bogárhátút, és miért ne térhetne vissza éppen az elektromos autók korában a Beetle? Legalábbis erre utal az a koncepció, ami egy animációs filmben mutatkozott be.

Minden 1994-ben a detroiti autószalonon kezdődött, amikor a Volkswagen kaliforniai dizájnstúdiójában rajzolt Concept One előrevetítette, hogy modern formában éled fel a legendás bogárhátú. A következő évben már véglegessé vált a forma, ami 1997-ben New Beetle néven került gyártásba, és elég nagy rajongótábort szerzett, 2011-ben pedig az egyszerűen csak Beetle névre keresztelt, praktikusabb második generációjával folytatódott a történet.

A bogárhátú formát élesztette fel az 1994-ben leleplezett Concept One
New Beetle néven került gyártásba az új idők bogárhátúja 1997-ben
2011-ben az első széria kritikáira válaszul készült el az újabb Beetle

Nem most készül először elektromos Beetle, legalábbis koncepcióként.

Nem sokkal a második generáció premierje után, 2012-ben jelent meg az E-Bugster Concept,

ami nem más, mint a Beetle speedster változata, három centivel szélesebb és kilenccel alacsonyabb karosszériával. A kerekeit 116 lóerős elektromotor hajtotta, 28,3 kilowattórás akkumulátorával 180 kilométer alatt alakult a hatótáv – mai szemmel nézve szerény számok ezek.

2019-ben végleg befejeződött a Beetle, és ezzel együtt a Bogár gyártása, hiszen a Volkswagen akkor már az elektromos autókat felvonultató ID-szériára koncentrált.

De miért ne lehetne az elektromos autók korában is bogárhátúja a Volkswagennek?

Ha már az ikonikus Bulli is feltámadt az ID. Buzz képében, akkor szerintünk a Beetle is jól mutatna retró stílusú modern elektromos autóként. Még csak virtuálisan, de már láthatjuk is, hogyan nézne ki.

A Volkswagen egyelőre egy animációs filmben mutatja be a Beetle elektromos utódját. A Netflix egy új sorozata, a Párizsban játszódó Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai csupa elektromos Volkswagent vonultat fel, és az ID.4, az ID. Buzz és az ID. Vizzion mellett ott van egyelőre név nélkül a Beetle modern elektromos átirata. Nem lennénk meglepve, ha hamarosan nagyon hasonló koncepcióautót leplezne le a márka.

Ez is érdekelhet:

Jövőre befejeződik a Volkswagen Beetle gyártása

Véget ér egy újabb fejezet a típus történetében.

70 éve így hódította meg az amerikaiakat a Volkswagen

1949-ben két Bogárral indult a történet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.