A napokban több helyen is olvashattuk, hogy a Volkswagen leállította az elektromos ID.3 gyártását a wolfsburgi gyárban, és a modell idénre tervezett frissítését is törölték, de ez nem igaz. Nem kell mindent elhinni, amit az interneten olvasol.

„Leállítják a Volkswagen ID.3 gyártását a wolfsburgi főüzemben” – írta a minap a német Handelsblatt című lapra hivatkozva a Portfolio. Azt is hozzáteszik, hogy „az autógyárnak ez volt az első teljesen elektromos modellje”, azonban „az alacsony kereset miatt a vállalat úgy döntött, hogy leállítja Wolfsburgban a gyártást. A döntéssel együtt az ID.3 modell nyárra tervezett frissítését is törölték, a modell gyártását pedig a költségcsökkentés jegyében a zwickaui gyárba helyezik át.”

Az igazság ezzel szemben az, hogy nem leállítják, hanem el sem kezdik a gyártást egy harmadik helyszínen

Közben az elektromos autókkal foglalkozó e-cars.hu is megpróbálkozott a Handelsblatt cikkének lefordításával, nem sokkal több sikerrel. „Leállítják a Volkswagen ID.3 gyártását Wolfsburgban” című cikkükben azt írják, hogy „a Volkswagen ID.3 volt az első teljesen elektromos modell, amelyet a wolfsburgi főüzemben gyártottak” továbbá azt is, hogy a gyér kereslet miatt kénytelenek leállítani az ID.3 gyártását Wolfsburgban, illetve a nyárra tervezett frissített ID.3-ak gyártását is törölték.

Nem is tudjuk, hol kezdjük, annyi tévedés van ebben fenti a pár sorban.

Csak bele kell olvasni az eredeti német cikkbe, hogy kiderüljön: a Volkswagen nem leállítja a gyártást a wolfsburgi gyárban, hanem el sem indítja. Az ID.3 a kezdetektől fogva a konszern zwickaui gyárából kerül ki, ott készül jelenleg is, és a nagyobb kereslet reményében indították volna el idén gyáron a gyártását a márka wolfsburgi központjában is, ezt a tervet vetették el a minap.

Zwickauban készült eddig az ID.3, továbbra is ott fog készülni
Nincs szó semmilyen nyári frissítés törléséről, hiszen az ID.3 éppen egy évvel ezelőtt újult meg alaposabban,

és ezek a ráncfelvarrott modellek mostanra már a magyarországi kereskedésekben is ott vannak. De elég csak beleolvasni a hozzászólásokba, amelyek erre a két cikkre érkeztek – sokszor csak a cím elolvasása után –, és látszik, hogy az olvasók máris azt hiszik, hogy a Volkswagen teljesen leállította az ID.3 gyártását, pedig erről szó sincs.

Az ID.3 egyébként sem a Volkswagen első elektromos autója, hiszen az e-Golf és az e-up! voltak azok, hanem az első, ami az alapoktól elektromos autónak készült. És egyben az első elektromos autó lett volna, amit Wolfsburgban gyártanak, de erre végül még várnunk kell egy kicsit. A Volkswagen később más elektromos modellek gyártásának elindítását tervezi a főhadiszállásán.

A zwickaui gyárban készülnek a Volkswagen-csoport elektromos autói, mint az ID.4 és a Cupra Born
Kisebb darabszámban a drezdai üvegfalú gyárban is készítik az ID.3-akat

A Volkswagen egyébként több mint 140 ezer példányt szállított ki az ID.3-ból 2023-ban, ami valamivel elmarad a várakozásoktól, de egyáltalán nem mondható rossznak, ezért nincs szükség a gyártási kapacitás bővítésére, inkább a meglévő, teljesen felszerelt gyártósorokat használják ki hatékonyabban. A típus egyébként Zwickau mellett a drezdai gyárban is készül kisebb darabszámban, és ez a két üzem teljesen elegendő a kereslet kiszolgálására.

Ez is érdekelhet:

Részleteiben újult meg a Volkswagen elektromos autója

Néhány hibáját kijavította a Volkswagen az ID.3-nak, de néhányat meghagyott.

Ráfért már a frissítés a Volkswagen ID.4-esre

Gyorsabb töltés, jobb menü, nagyobb hatótáv és több erő.

Nagyon jól áll a kombiság a Volkswagen ID.7-nek

Csak néhány vonala fut máshogy, mégis mennyivel jobban néz ki!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában