Sok új Volkswagen mellett az utóbbi időben alig hallottunk a Jetta felől, pedig már javában készült a lépcsőshátú modell következő generációja. Az első képeket elnézve könnyen lehet, hogy Passat helyett is ilyet akarsz majd.

4,66 méteres hosszával a Jetta már most sem nevezhető kicsinek, de a szedán következő generációja még tovább növekszik. Stílusosabb is lesz az újdonság, ami a most közzétett tervek alapján nem is a Golf lépcsőshátú változatának, hanem sokkal inkább a Passat kistestvérének néz ki.

Szigorú vonalairól rögtön felismered, hogy ez egy Volkswagen, de az új Jetta már nem konzervatív, hanem inkább sportosan elegáns szeretne lenni. Persze meglátjuk, hogy mennyi marad meg a tervek magasra húzott övvonalából és hatalmas könnyűfém kerekeiből.

Már belülről is megmutatta a Volkswagen, hogy milyen lesz az új Jetta. Nem maradhat el a színes képernyővel helyettesített műszeregység, aminek a közvetlen szomszédságába kerül a nagy érintőképernyő, információból tehát nem lesz hiány, az biztos.

Mostanra már azt is tudjuk, hogy pontosan egy hónap múlva, január 13-án, a detroiti autószalonon leplezi le a Volkswagen a Jetta következő generációját. A részletek akkor derülnek ki, már csak az a kérdés, hogy elődjéhez hasonlóan eljut-e a Passat kistestvére hozzánk is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.