A Passat eddig is referenciának számított a középkategóriában, és most még inkább az lesz, a Volkswagen ugyanis bemutatta a megújult változatot, ami még jobban elboldogul önállóan a vezetéssel.

2014-ben jelent meg a Passat jelenlegi, nyolcadik generációja, ami a következő évben az Év autója díjat is elnyerte, a naptár szerint tehát itt volt az ideje a ráncfelvarrásnak. A Volkswagennél nem vitték túlzásba az átalakítását, a konzervatív szedán és kombi formája eddig is bevált, ezért csak apróságokon változtattak. Újak a mátrix LED-es fényszórók és a szintén LED-es hátsó lámpák, a hűtőmaszk és a lökhárítók is. Amiről biztosan felismered a megújult modellt, az a hátsó embléma alá írt Passat felirat.

A belső térben is inkább csak finomítottak a berendezésen. Új a kormánykerék, és javítottak a mögötte lévő, színes kijelzős műszeregység felbontásán. A középső érintőképernyő is okosabb lett, az állandó internetkapcsolattal még több online szolgáltatás érhető el róla, alatta vezeték nélkül tölthető a telefon.

Búcsút kell azonban inteni a középső időmérő órának, a helyét egy sablonos Passat felirat vette át.

A megújult Passat legnagyobb dobása alighanem a Travel Assist lesz, a legfejlettebb félig önvezető rendszer, ami eddig Volkswagenbe került.

A működése hasonló, mint a dugóban araszoló asszisztensnek, azaz tartja a sávot és a távolságot, de azzal szemben nem 60, hanem 210 km/órás sebességig működik. Mivel 2-es szintű önvezetésről van szó, még nekünk kell fogni a kormánykereket, de kormányozni már nem kell vele.

A Passat korábban is kapható volt konnektorról tölthető hibrid GTE kivitelben, de egy időre eltűnt, majd most ismét visszatért a kínálatba. A rendszer továbbra is az 1.4 TSI 156 lóerős változatából és egy 115 lóerős elektromotorból áll, kombinált teljesítménye 218 lóerő, de mostantól 9,9 helyett 13 kilowattórás az akkumulátora, amivel

az eddigi 37 helyett már 55 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel tisztán elektromosan.

A GTE hamarosan megkapja az 1.5 TSI motort, ami egyébként a Passat kínálatának alapja 150 lóerővel. A 2.0 TSI lehet 190 vagy 272 lóerős, és a kínálat másik újdonsága a 2.0 TDI Evo, ami ugyanúgy 150 lóerős, mint eddig, de állítólag 10 százalékkal takarékosabb. A Volkswagen nem adja fel a dízeleket, ezen kívül 120, 190 és 240 lóerővel is lehet kérni TDI-t a megújult Passathoz. A változatok közül nem marad el az Alltrack sem megemelt futóművel és összkerékhajtással.

Ez is érdekelhet:

A Passatnál is nagyobb Passatot készített a Volkswagen

Öt méter hosszú, de nem nekünk szánták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés