Ma már elveszett márkának számít, aminek nincs legalább egy szabadidő-terepjárója a kínálatban, és a prémiumautók közt már az ezredfordulón szükségét érezték egy SUV-nek. A Volvo ezzel a tanulmánnyal vezette fel a legelső XC90-et.

Terepre termett családi autója korábban is volt a Volvónak, a V70 kombi megemelt Cross Country kivitele azonban nem volt elég az olyan nagyágyúk ellen, mint a kilencvenes évek végére megérkezett Mercedes-Benz M-osztály és a BMW X5. Az ezredforduló után aztán a Volvo is bemutatta a saját SUV-jét, az XC90-nek pedig ez a tanulmányautó volt az előfutára.

Az Adventure Concept Car rövidítéséből ACC névre keresztelt koncepciót 2001-ben a detroiti, majd a genfi autószalonon mutatták be, és

most visszanézve rá észrevehető, hogy az egy évvel később érkező sorozatgyártású XC90 főbb vonalai már láthatók rajta.

Az arányai és a lámpái nagyon hasonlóak a véglegeshez, még ha első ránézésére eltérő is az összhatás. Csodaszépek a felnik, de ilyen holdjáró mintájú gumik valószínűleg sosem kerültek egyetlen XC90-re sem.

A belső tér  inkább futurisztikusnak számít, elég csak megnézni a műszereket

és az egyetlen nagy képernyőnek tűnő középkonzolt (2001-ben járunk, hol voltak még a táblagépek!). A gyártásba kerülő XC90 már hétszemélyes volt, ehhez képest az ACC hátsó sorába is két különálló fotel került, innen lehetett nézni a középső konzolra tett tévét.

Mostanra már tudjuk, hogy az XC90 nagy sikert aratott, és az első generációja szokatlanul hosszú ideig, tizenkét évig volt gyártásban. A 2014-ben bemutatott, minden részletében stílusos második széria pedig bebizonyította, hogy a nagyméretű szabadidő-terepjárók kategóriájában még mindig tud újat mutatni a svéd márka.

A gyönyörű Káli-medencébe vittük kirándulni az új Volvo XC90-et

Január utolsó hétvégéje elég csúnyán indult, de mi hittünk, mentünk, láttunk, és óriásit győztünk.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mindent tudsz a BMW 3-as sorozatáról? Mutasd meg ezzel a kvízzel!

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.