A Volvo eddig is élen járt a sofőrös autók között az S90 Excellence kivitelével, ahol a jobb első ülés hűlt helyére nyújthatod ki a lábaidat, most pedig itt a továbbgondolt Ambience Concept, amiben az utazás hangulatát is váltogathatod.

A nyújtott tengelytávú luxusautók némelyike akár hat személyt is képes szállítani, ezzel szemben a Volvo S90 Excellence nem az ülések számával veszi le a lábáról az embert, hiszen csak három férőhely van benne. A két fotelre osztott hátsó sor mellett ugyanis a jobb első üléstől is megváltak, hiszen egy sofőrös limuzinban csak útban lenne. A helyére lábtartó került, amiből multimédiás asztal hajtható ki, benne pedig remek helye van a levett cipődnek.

Ha pedig már úgyis fekve utazol, akkor legyen minél kellemesebb a hangulat a fedélzeten! Az Excellence ezen a téren is remekel, hiszen a középső konzolon kér Orrefors kristálypohárnak van hely, a pekingi autószalonon bemutatott Ambience Concept pedig még magasabb szintre emeli a luxust. Az okostelefonra letölthető alkalmazással tetszés szerinti hangulatot állíthatsz be magadnak, mindig olyat, amilyenhez éppen kedved van.

Skandináv erdő vagy északi fény is lehet, amit a tetőkárpitra vetít az autó, és akit az nyugtat meg, akár esős időt is varázsolhat magának odabent.

A fényjátékhoz való illat is hozzátartozik a rendszerhez, amit az ezen a téren szakértő Byredon szállít, a zenei aláfestést pedig a Bowers & Wilkins hifi szolgáltatja, amit az eddigieken kívül a hátsó fejtámaszba épített hangszóróval egészítenek ki. Az Ambience egyelőre csak prototípus, de egyáltalán nem tűnik megvalósíthatatlannak, és a Volvo terve is az, hogy hamarosan opcióként kínálja az egyébként is fényűző S90 Excellence mellé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés