Nem ez lesz az első zöld rendszámos Volvo, hiszen a svéd márka csaknem minden típusa elérhető konnektorról tölthető hibridként az XC40-től az XC90-ig, de ez az első, ami teljesen elektromos hajtású.

A Volvo is belép az elektromos autók piacára, és azt a megoldást választotta, hogy nem egy teljesen új, futurisztikus formájú modellt fejleszt hozzá, hanem a legkisebb SUV-jéből, az XC40-ből épít elektromos hajtású változatot. A kompakt méretű szabadidő-autót eleve úgy tervezték meg, hogy gond nélkül elférjenek benne az akkumulátorok.

Az elektromos XC40 bemutatójára már csak két hetet kell várni, és most néhány részletet is megmutattak az új modellről. Például azt, hogy a formája nem sokban különbözik a többi XC40-étől, a burkolt hűtőmaszkról és a kipufogók hiányáról mondhatod meg, hogy ez az elektromos változat.

A külső megjelenése éppen olyan stílusos lesz, mint a többi Volvónak.

Az utastérben is lesz néhány különbség a belsőégésű motoros XC40-hez képest, például a kárpitokat újrahasznosított anyagokból készítik, és a digitális műszeregységet is az elektromos autók igényeihez igazítják.

A motortér helyén egy második csomagteret alakítanak ki, a 30 literes rekesz épp elég lehet a töltőkábelek tárolásához.

A Volvo már a hetvenes évek óta kísérletezik elektromos autókkal,

2010-től pedig egy kisebb flottányi prototípust közúton is tesztelt. A C30 Electric elektromotorja 112 lóerős volt, a végsebessége 130 km/óra, a 24 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 150 kilométert tehetett meg. Az új XC40 minden téren felülmúlja majd ezeket a számokat.

Ez is érdekelhet:

Három henger, egy Volvo, elég? – Volvo XC40 T3-teszt

Így néz ki egy viszonylag kis Volvo, amelyre nem borult rá még jó néhány millió forint az alapárán felül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.