Az a rész megint jól sikerült, hogy beszéljenek a márkáról, csak az üzenet nem pont az lett, amit célba akartak juttatni.

Nemrég láthattuk, hogy a gyalogosfelismerő rendszerek a legritkább esetben nem ütik el a gyalogost, szóval messze nem egyedülálló a Volvo példája, de valahogy mindig nekik sikerül a leginkább látványosan bukni. Volt ugye a híres 2010-es eset, ahol azt demonstrálták, hogyan áll meg az S60-as, ha akadályt érzékel maga előtt:

Most pedig a Dominikai Köztársaságban mutatták meg az újságíróknak az XC60-as önparkoló rendszerét:

A két elgázolt férfi karcolásokkal megúszta a balesetet, amelyet állítólag az okozott, hogy a vezető elfelejtette bekapcsolni a city safe rendszert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában