A Mercedes szerint azokban a csapatokban van a hiba, akik nem tudnak alkalmazkodni.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy a Forma-1-nek sokkal pozitívabbnak kéne lennie önmagával kapcsolatban, hogy minél jobb képet tudjon festeni magáról a publikumnak.

A V6-os motorok bevezetésével 2014-ben elindult egy lejtőn a sportág, és folyamatos kritikák érték, amiért unalmasabb lett, és megjelent a Mercedes dominanciája is. A 2017-es szabályváltoztatások, amiket pedig az okosok fent kitaláltak nem fognak a problémákra megoldást hozni, ugyanis a gyorsabb autók nem fognak több előzést jelenteni, és a motorok hangja is ugyanolyan elviselhetetlen lesz. Az FIA elnöke, Jean Todt már korábban is arra biztatta az embereket, hogy legyenek már pozitívabbak, és ezt a nézetet vallja a dominanciáért felelős Toto Wolff is, aki szerint a jó attitűd elengedhetetlen a fejlődéshez.

„Mint csapat, csak azért mert e környezetünk, a szabályok és a politika folyamatosan változik, neked nem kell változnod, hanem inkább alkalmazkodni az új környezethez” – mesélte Wolff a Mercedes Twitterén.

„Egyszer azt olvastam, hogy a legsikeresebb állatfajok úgy érték el a pozíciójukat, hogy folyamatosan alkalmazkodtak akármilyen környezetbe is sodródtak, és ami a legfontosabb, hogy a többieknél hamarabb tudták ezt megtenni. Szerintem a Forma-1 is így működik.”

„Vannak olyan fenyegetések, amikkel tisztában vagyunk, de lehetnek olyanok is, amik majd csak később fognak kiderülni, úgyhogy folyamatosan észnél kell lenni a Forma-1-ben. Ami a legfontosabb dolog lenne, hogy hagyjuk abba a kritizálást. Ez elengedhetetlen a sikerhez. Folyamatosan történnek jó dolgok a sportágban, most például egy új, amerikai csapat is csatlakozik hozzánk, és tele van izgalmakkal a dolog.”

„Meg kell értenünk, hogy hogyan működniük a média körülöttünk, és hogyan tudunk velük együtt dolgozni. Nem értem azt, hogy egyesek miért akarnak ugyanolyan futamokat látni, mint mondjuk 20 éve. Alkalmazkodnunk kell az újkorhoz.’”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés