A Mercedes-csapatfőnök szerint gazdasági szempontból is jól járna az istálló a négyszeres világbajnok szerződtetésével.

Sebastian Vettel jövője erősen kérdéses, miután a Ferrari nem hosszabbította meg  a német a szerződését – azt most hagyjuk is, hogy történt mindez. A négyszeres világbajnokot több csapattal is szóba hozták, ám mostanra gyakorlatilag egy istállóra szűkült le a kör: a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Pointra, ahol – sajtóinformációk szerint – Sergio Pérez helyét kapná meg.

A Mercedes csapatfőnöke és egyben az Aston Martin résztulajdonosa, Toto Wolff gyakorlatilag ezt meg is erősítette a motorsport.com-nak:

„Tudom, hogy folynak a tárgyalások, de Sergio Pérez lecserélése nem könnyű döntés, mivel fontos része a csapatnak. Ugyanakkor Németország az Aston Martin második legfontosabb piaca, Vettel szerződtetése pedig igazán nagy szerű lenne számukra.”

Elnézve a Racing Point, vagyis a majdani Aston Martin teljesítményét, a német nem járna rosszul a csapattal. És az is lehet, hogy már minden le van zsírozva, csak a körülmények miatt nem akarták bejelenteni a múlt hétvégi Brit Nagydíjon:

(Forrás: gptoday.com, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés