Nem ez az első videó, amiben a BMW üzen a Mercedesnek, vagy fordítva, de ez a legújabb. Dieter Zetsche nyugdíjba megy a Daimler éléről, és a BMW reklámjában máris megmutatják, mihez fog kezdeni.

13 éven keresztül volt a Daimler igazgatótanácsának elnöke és a Mercedes-Benz első embere a karizmatikus Dieter Zetsche, aki rögtön a mérnöki diplomája megszerzése után, 1976-ban csatlakozott a stuttgarti autógyártóhoz. Idén májusban visszavonul, az utódja a svéd Ola Kaellenius lesz, a BMW-nél pedig elképzelték, hogyan telik Zetsche első nyugdíjas napja.

Miután elköszönt a cégnél, és a Mercedes-sofőrjének is búcsút intett, végre szabad lehet, és kihajt a garázsából – egy i8 Roadsterrel.

Nem ez az első alkalom, hogy a két márka reklámmal üzen egymásnak, nemrég a BMW centenáriumára a Mercedes megköszönte a száz év versengést, majd hozzászúrta: az előtte lévő harminc év kissé unalmas volt.

Ez is érdekelhet:

„A bácsi most a közlekedési torlódás-asszisztens” – Tényleg vicces reklámot csinált a Škoda

Mikor láttál utoljára olyan hivatalos autóreklámot, amelyben elhangzik, hogy „basszus!”?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés