A névválasztás nem véletlen, hiszen a Ferrari szerint az új autó egyfajta ars poetica: összefoglalása mindannak, amit a Ferrari jelképez és amiért millióan rajonganak érte világszerte. Ennek megfelelően Maranellóban megépítették a valaha készített leggyorsabb autójukat, amely 350 km/h feletti végsebességével nem csak a többi Ferrarit, de közvetlen riválisát, a McLaren P1-et is maga mögé utasítja.

A LaFerrari szakított egy régi hagyománnyal: 1951 óta ez az első maranellói szupersportautó, amit nem a Pininfarina tervezett, ehelyett a formatervezést a saját szakembereikre bízták, Flavion Manzoni vezetésével. Az autó külsőre nagyrészt olyan, mint amire a teaser-képek alapján számítani lehetett, de azért eltérések is szép számmal akadnak: a motorháztető, az első hűtőrács vagy a karosszéria hátsó kerék feletti kialakítása abszolút az újdonság erejével hat.

Az autó teljesítményéről is lehetett már sejteni ezt-azt hónapokkal a bemutató előtt, de a legfontosabb adatokat most már hivatalosan is megerősítették: az autóba a 6,3 literes V12-es, 800 lóerős benzinmotor mellé egy 163 lóerős elektromos motort szereltek, így az autó összteljesítménye a 963 lóerőt is eléri. Természetesen csak rövidebb ideig, mivel a villanymotor a Forma–1-ben használt KERS-hez hasonlóan leginkább a gyorsításba segít be plusz lóerőkkel. Ennek köszönhetően a LaFerrari kerek három másodperc alatt gyorsul százra, a kétszázas tempó eléréséhez pedig további négy másodpercre van szüksége.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-HR+

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés