Képzett sofőr vezette, bizonyára rendesen szervizelték és van rajta helye a zászlónak. Ráadásul egymillió forintba sem kerül.

Egykor a legfőbb közjogi méltóságok és a gengszterek kedvenc autója volt a W140-es, a nép által csak Bálnaként emlegetett S-osztályú Mercedes–Benz. Ma már mindkét csoport inkább Audikkal jár, és bár a brutális értékvesztés miatt a 20–40 milliós kocsik már egymilliótól elérhetők, a fenntartási költségeik miatt kevesen választják Suzuki Swift helyett. Ha valaki mégis szeretne egyet, alighanem ez a legmegfelelőbb darab.

Az S-osztály a Mercedes limuzinkínálatának csúcsát jelenti, ezért noha a képeken látható kocsi 1997-es, fűthető bőrülésekkel, légzsákokkal, tempomattal, kétzónás klímával, elektromosan állítható fejtámlákkal és még számtalan felszereléssel fokozza utasai kényelmét és biztonságát. Az S 400-asként hirdetett kocsi minden bizonnyal S 420-as (400-as típuskódút csak a kilencvenes évek elején gyártottak), a képek alapján ráadásul a tíz centiméterrel hosszabb, 5,21 méteres L-változat, amelynek V8-as motorja gyári adat szerint is mintegy tizenöt litert kér száz kilométerenként a kéttonnás test mozgatásához, úgyhogy leendő tulajdonosa biztosan örülni fog a gázszettnek, amely még a jövedékiadó-emelés után is olcsóbbá teszi majd az üzemeltetést, mint benzinüzemben.

A leírás szerint még garanciális a gázosító, és több százezres szervizen van túl a Bálna, amely "G. Árpád volt k. elnök" szolgálati autója volt. Bár két rövidítés is nehezíti a feladványt, mi Göncz Árpád volt köztársasági elnökre tippelünk, akkor pedig biztosak lehetünk benne, hogy az autót élete jelentős részében hivatásos, képzett sofőr vezette, mindig időben megkapta a szükséges törődést, tehát tényleg jó vétel. Ha az első sárvédő tartóiba kis zászlórudakat is teszünk egy-egy kis lobogóval, feltehetően a parkolóőrök is elbizonytalanodnak a mikuláscsomagozásnál – szinte nem is pénz érte 929 ezer forint.

A hirdetés szövege:

LEÁRAZVA! A KÖZELMÚLTBA LETT CSERÉLVE: TELJES VEZÉRMŰLÁNCSZETT, TRAFÓK, GYERTYÁK, VÁLTÓOLAJ ÉS SZŰRŐ, FÉKBETÉTEK ÉS TÁRCSÁK, ÉS LAMBDASZONDA! GARANCIÁLIS GÁZSZETT! G. Árpád volt k. elnök szolgálati autója volt! Autóbeszámítás CSAKIS számunkra is ELŐNYÖS ár esetén lehetséges! MUNKAIDŐN TÚL ÉS HÉTVÉGÉN JÁRMŰVEINK MEGTEKINTÉSÉHEZ ELŐZETES IDŐPONT EGYEZTETÉS SZÜKSÉGES!

Tíz jó autó családosoknak – Így kerül egy kategóriába a Dacia és a BMW

(Fotók: Használtautó.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar építész tervezte London brutalista ikonját

Ránk fér az a mediterrán hangulat, ami a spanyol szépség fotóiról árad

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

További cikkeink a témában