Amit mindig is tudni akartál a brit titkosszolgálatról, de túl titkos volt. És ami nagyon titkos, az mindig érdekesebb.

A brit titkosszolgálat, az MI6 neve számtalanszor előkerül a tv-ben, persze elsősorban James Bond kapcsán, aki ugye nekik melózik, „M”-nek hívják a vezetőjüket és rohadt menő kütyükkel dolgoznak. Bár ezek közül nem minden igaz – és a valóságban az ügynököket nem „duplanullás” néven emlegetik –, azért jó pár olyan érdekesség van, amit megtudhattunk a titkos angol szervezetről.

1. MI1-tól az MI19-ig

Régen 19 különböző katonai hírszerzési ágat különítettek el, melyek többsége napjainkra integrálódott az MI5-ba és az MI6-be. Az MI1 kezelte például az információkat, az MI11 volt a kódtörések mestere, az MI2 az orosz és skandináv hírszerzésért, az MI4 pedig a légi felderítésért volt felelős.

2. Monogram és zöld szignó

A titkosügynökökről szóló filmekben az MI6 vezetőjét szinte minden alkalommal „M”-nek hívják, mely rövidítés az aláírásokban is visszaköszön. Ennek eredete a szervezet első vezetőjétől, Sir Mansfield Cummingtól származik, aki a való életben is mindent így szignózott, ráadásul zöld tintával. Ettől kezdve az MI6 minden későbbi főnöke átvette az egy betűből álló aláírási formát, függetlenül attól, mi volt a valódi neve.

3. A titokzatos főhadiszállás

Az MI6 központja a Vauxhall Crosson található, az 1994-ben elkészült épület építési költségeit pedig 130 millió fontra becsülik. A létesítmény elrendezését a hivatalos titkokról szóló törvény védi, de annyit mégis lehet tudni róla, hogy a nagy része föld alatt található.

4. Az évszázados titok

Bár az MI6-et mint szervezetet már 1909-ben megalapították, a brit kormány csak közel egy évszázaddal később, 1994-ben ismerte el létezését.

5. Ian Flemingről

A téves hírekkel ellentétben Ian Fleming – James Bond figurájának megalkotója – hivatalosan nem is az MI6-nél, hanem az angol haditengerészeti hírszerzésnél szolgált a háború alatt.

6. Megjelenés az online térben

Annak ellenére, hogy a CIA Twitterre való feliratkozásának híre igen nagy port kavart, mostanra 3 millió követővel rendelkeznek napjaink egyik legnépszerűbb közösségi oldalán. De nem csak az amerikai hírszerző ügynökség az egyetlen, aki megjelent az online térben: az MI6 egy olyan saját honlappal debütált az interneten, ahol a látogatók megismerhetik az ügynökség történetét, virtuálisan bejárhatják a szervezetet, sőt akár még állást is találhatnak.

7. A közösségi média malőr

Az MI6 egykori vezetőjének, Sir John Sawersnek majdnem idő előtt kellett távoznia posztjáról, ugyanis egy átlagosnak tűnő napon felesége véletlenül túl sok információt tett közzé Facebook-profilján, mely tartalmazta a házaspár lakcímét és három gyermekük helyzetét is. Szerencsére a magánjellegű adatokat még idejében eltávolították.

8. Vagány kütyük

Bár mágneses karórát és robbanó tollat csak kémfilmekben használnak, a speciális védelmi eszközök a valóságban is a titkosszolgálat hasznára váltak. Az igazi kémeket olyan technológiák segítették, mint a gyufásdoboz kamera vagy egy titkos rekesszel ellátott kefe.

9. A tiltott márka

Mivel a Lenovo számítógépek részben a kínai kormány tulajdonában állnak, az MI6 betiltotta azok használatát, ugyanis féltek tőle, hogy kárt okozhatnak a szervezet biztonsági rendszerében.

10. Bombák helyett muffinok

Egy bevetés során a brit hírszerzési ügynökségnél dolgozó hackerek úgy módosítottak egy online al-Kaida magazint, hogy a gondosan részletezett bomba elkészítéséhez tartozó tervrajzot egy muffin receptre cserélték.

+1 Alex Rider

Ha vonz az MI6 világa, és szeretnél még többet tudni a brit titkosszolgálatról, akkor kapcsolj október 27-től kedd esténként az AXN-re, ahol 21 órától egy új kémfilm, az Alex Rider epizódjaiban láthatsz bele a titkosügynökök életébe.

(Kiemelt fotó: Getty Images)

Ez meg egy kis feladvány:

Te meg tudod oldani a CIA trükkös megfigyelési feladványát?

Néhányan egy perc alatt abszolválták az amerikai hírszerzés feladványát. Kiváló ügynökök lesznek.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés