Százharminc éven át izgulhattunk. Most már nem kell.

A levélbolhák (Psylloidea) a rovarok egy fontos, gazdasági jelentőségű csoportja, amelynek számos komoly károkat okozó faj is a tagja. Nemcsak a növényvédelmi szempontból figyelmet igénylő fajok tartoznak ide, hanem több ritka faj is. A kutatók számos olyan fajról tudnak, amelyeket utoljára a világhírű hemipterológus, Horváth Géza látott és gyűjtött hazánkban.

Ilyen a most előkerült szipókás rovarfaj, a Livilla radiata is, amelynek utolsó hazai egyedeit 1888-ban látták az ország több pontján. Az elmúlt több mint százharminc évben nem került elő egyetlen példánya sem Magyarországon, pedig jellegzetes szárnymintázata alapján a könnyebben felismerhető levélbolhák közé tartozik. Tápláléka a pillangós (Fabaceae) növényekhez köti, különböző zanót (Cytisus) cserjefajokon fordul elő, illetve található meg.

 

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK Növi), valamint a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztálya Növény- és Talajvédelmi Osztályának munkatársai közös kutatásaik során Lovasberény közelében találtak ilyen Livilla radiata levélbolhát, ami egyébként nemzetközi irodalom alapján veszélyeztetett, hazai állományairól nincsenek információk.

Az új előfordulás miatt a kutatók összegezték a hazai pillangós növényeken élő levélbolhákat, amelyek egyik felét a hasonlóan ritka, őshonos fajok adják, míg a másik felét a nagy egyedszámban jelen levő idegenhonos inváziós fajok, amelyek a pillangós dísznövények jelentős kártevői.

(Forrás: HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat. A nyitókép illusztráció, a Tengr.ai készítette.)

Ez is érdekelhet:

Obama és a kalapácsfejű féreg: először azonosítottak szárazföldi laposférgeket Magyarországon

Egyelőre nem tudni, milyen hatással lesznek a magyar élővilágra. A hírben előfordul a „gyászplanária” szó is!

Véget ért a nagy magyar erdeifülesbagoly-számlálás

Csaknem tizenkétezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon, akik körülbelül hárommillió rágcsálót pusztítanak el.

Újabb, nagyon jó állapotú dinoszaurusz-csontvázakat találtak Erdélyben

Kicsi, növényevő, a Rhabdodontidae családba tartozik, és tudományos jelentősége van.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés