Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Biztos majdnem mindannyian jártunk már úgy, hogy előre eltervezve (vagy sem) a barátnőnknél töltöttük az estét, a reggeli készülődés körülményeire azonban egy cseppet sem gondoltunk. Erre a feladatra ilyen esetben pedig csak két opció maradt: vagy a női higiéniától túlcsorduló polcról választottunk terméket, vagy autónk fenyőerdőket rendkívül jól imitáló illatosítójával kentük be magunkat. Ha te is unod, hogy lucfenyőként érkezel a reggeli meetingre, most adunk néhány tanácsot arra vonatkozólag, mi az, amit érdemes lenyúlni a csajod fürdőszobájából.

Ha túlvagyunk a roskadozó polc látványa által okozott sokkon, és reálisan gondolkozva levonjuk a sminktermékeket, megkapjuk a flakonok felét. Ekkor azonban rájövünk, hogy az élet még így sem fair velünk szemben, hiszen a nők termékek garmadájából választhatnak, míg mi férfiak közel sem mondhatjuk el ugyanezt magunkról. Felmerül a kérdés, reális-e mindez? A férfi testápolás piaca jelenleg éppen növekszik, számos új brand és termék van jelen, mégsem sikerül betörniük, hiszen többségünk ragaszkodik a jól bevált piacvezető márkákhoz.

Talán ez is az oka annak, hogy okos és hozzáértő vásárlóként azt gondolhatjuk, a név kötelez. Ily módon a világmárkák férfi és női produktumai közt a dizájnos csomagolást, az illatanyagot, és egy jól megválasztott nevet leszámítva nincs is különbség. Ezzel nagyjából igazunk is van. A valódi kérdés inkább az, hogy ezek a termékek mennyire válnak be a csak férfiaknak szánt minták helyett.

Tekintettel arra, hogy a férfiak bőre vastagabb és olajosabb, ráadásul a borotva okozta irritációnak is nap, mint nap ki van téve, a ránk szabott termékek az ilyen különbségekre fókuszáló formulákat tartalmaznak. A bőr az bőr, nemekre való tekintet nélkül, de vannak különleges igények, amikre a csajod termékei nem lesznek feltétlenül jók. Ennek ellenére a nagy fürdőszobai káoszban is akadnak olyan dolgok, amik használatán nem kell gondolkodni, és rendszeres alkalmazásuk sem csökkenti a tesztoszteron szintet.

Arctisztító kendő

Ezek az egyszer használatos kendők gyorsan megtisztítják bőröd az olajtól, szennyeződésektől, verejtéktől, eltávolítják a hámlott bőrt, és mindezen felül még hidratálnak is. Hordozható kiszerelésben is kaphatók, melyek nagyszerűek utazáshoz, de jól jön egy munkával töltött meleg nyári napon is.

Testápoló

Annyira alapvető, mégsem hagyható ki a listából. A száraz bőr nemcsak, hogy nem szép, hanem egyszerűen kellemetlen is. Zuhanyzás után, még nedves bőrre ne féljetek elkenni legalább egy tenyérnyit egy ilyen krémből. A hidratált bőr puhább, simább, és segít megtartani a fiatalos külsőt.

 

Bőrradírozó szivacs

Autót sem mosunk ruha nélkül, fogat sem mosunk fogkefe nélkül, miért zuhanyoznánk akkor szivacs nélkül? Használatuknak köszönhetően eltávolítható az elhalt hámréteg, melynek során bőröd puha lesz. Annak érdekében, hogy ne sikáld le a bőröd a csontig, a téli hónapokban heti egyszer, nyáron heti kétszer elég egy ilyen zuhany.

Korrektor

A pattanásokban burjánzó serdülőkori napoknak hála az égnek vége, de hébe-hóba mindenkinél előbukkan egy kóbor bőrhiba. Szokásuk rosszul időzíteni, így ha nálad sem jön a legjobbkor egy ilyen elváltozás, használd a korrektort. Ne aggódj, ez nem smink, pusztán ápol és eltakar.

 

Pórustisztító tapasz

Ha még nem találkoztál hasonlóval, gyorsan összefoglaljuk miről is van szó. Egy alapos, langyos vízzel történő arcmosást követően helyezd fel a tapaszt a mitesszerek által leginkább érintett területre, mondjuk az orrodra. Tíz-tizenöt percig hagyd fent, majd tépd le, pont úgy, mint egy ragtapaszt. Az érzés nem kellemes, de ha a barátnőd, és az ő kamasz húga is megbirkózik a fájdalommal, minden bizonnyal te is meg fogsz.

 

Nem szeretjük hangoztatni, de napjainkban a megjelenés nagyon is számít, és az ápolt, gondozott külső még talán jobban a portfóliónk része, mint valaha. Adj egy esélyt nekik és magadnak, hiszen csak azért, mert ezek a termékek nem for men feliratú dobozokban érkeztek a vámra, még beválhatnak a férfiaknál is.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.