Egy 28 ezer ember részvételével készült tanulmány arra jutott, hogy a rendszeres napi dohányzás agyzsugorodást idézhet elő.

Azt már korábban is megfigyelték, hogy a dohányzóknak átlagosan kisebb az agyi térfogata, az viszont nem lehetett tudni, hogy az agyzsugorodás a dohányzás következménye-e, vagy a kisebb aggyal rendelkezők lesznek nagyobb eséllyel láncdohányosok. A mostani kutatás alapján viszont arra jutottak, hogy az előbbi esetről lehet szó.

A napi szinten rendszeresen dohányzók agytérfogata átlagosan 7,1 köbcentiméterrel, szürkeállományuk 5,5 köbcentiméterrel, a fehérállományuk pedig 1,6 centiméterrel kisebb.

A vizsgálatok arra is kitérnek, hogy a leszokás visszafordíthatja a térfogatvesztést, bár az agy feltehetőleg sosem nyeri vissza teljes, egészséges méretét. Mivel az agyzsugorodás kapcsolatban áll többek között az Alzheimer-kórral, a tudósok szerint elképzelhető, hogy a dohányzás is hozzáteheti a maga részét a betegség kialakulásához.

Ezek is érdekelhetnek:

Mutasd meg Kis Tüdő kalandjait a dohányos haverodnak, hátha!

A mai napig nem láttunk ennél hatásosabb dohányzás elleni kampányt.

Új-Zélandon nem cigizhetnek többé a fiatalok

A 2009 után született új-zélandiak egész életükben nem gyújthatnak rá.

Jó nagy pofonba szaladsz bele, ha e-cigizel vagy „iqosozol” az egészségesebb cigizés vagy a leszokás érdekében

Sok dohányos próbál meg e-cigaretta vagy hevített dohánytermékek segítségével leszokni, na, nekik van egy rossz hírünk.

(Forrás: Live Science, 24.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés