Mármint aki 2009 után született, az nem gyújthat rá soha.

Új-Zélandon amúgy is a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye van érvényben, december vége óta pedig talán egyenesen A legszigorúbb, miután a parlament elfogadott egy új javaslatot.

Mostantól tilos dohánytermékeket eladni a 2009. január 1-e után születetteknek, és ez a tilalom életük végéig érvényben marad.

Aki megszegi ezt, azt 150 ezer új-zélandi dollárra (több mint 35 millió forintra) büntethetik. A jogszabály emellett csökkenti a füstölt dohánytermékekben megengedett nikotin mennyiségét, és 90 százalékkal csökkenti a dohányt áruló kiskereskedések számát: hatezerről hatszázra 2023 végéig.

„Nincs értelmes ok olyan termék árusítását engedélyezni, ami megöli a használói felét” – közölte Ayesha Verrall egészségügyi miniszterhelyettes a parlamentben.

"És elmondhatom, hogy ennek a jövőben véget fogunk vetni, mivel elfogadjuk ezt a jogszabályt".

A törvénytől nemcsak egészségesebb új-zélandiakat várnak, de több milliárd dollár megtakarítást is, mert jóval kevesebb dohányzás miatti betegséget (rák, szívroham, stroke, amputációk) kell kezelni.

Nem mindenki örül

Jól hangzik, főleg annak, akinek szenvedett hasonló megbetegedésben erős dohányos ismerőse – mégsem örül mindenki. Rögtön élre törtek azok a kommentelők, akik szerint a dohányzás nem ártalmas kis mennyiségben, napi 2-3 szálat szívva, továbbá ezt szerintük semmivel sem értelmesebb tiltani, mint mondjuk az ivást.

Más félelmek szerint a dohánykereskedés átterelődik a feketepiacra, így a minőségi kontroll is csökkenhet, adóbevétel is kieshet, és az egész piac ellenőrizhetetlenebb lesz. Ezen kívül számos kiskereskedő csődbe mehet majd – mondják az ellenzők. Ezzel együtt a parlament 76:43 arányban megszavazta a törvényt.

(Forrás: ABC.net, Fejléckép: Ali Wiliams, az All Blacks tagja ünnepli a rögbi-világbajnokság megnyerését 2011-ben, fotó: Hannah Peters/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában